Mobil Iskola

Rövid összefoglaló

Európán belül Romániában az egyik legnagyobb a lemorzsolódás, és itt a legmagasabb a funkcionális analfabéták aránya (a serdülők közel 50%-a). Románia északkeleti régiója az EU legszegényebb régiói közé tartozik. Ezért sajnos gyakori, hogy a városokban vagy azok környékén élő családok egy része semmilyen formában nem támogatja a gyermekeit abban, hogy gondot fordítsanak a tanulásra. A szegénység, a térbeli elszigeteltség, a zárt közösségek és kultúrák ugyancsak hozzájárulnak ehhez a problémához. Az ilyen közösségekben élő családokat szegénység sújtja, és mivel maguk a szülők is nélkülözik az oktatást és a kultúrát, legtöbb esetben a gyermekek oktatására sem helyeznek hangsúlyt. A fiatalok ezért iskola helyett a szüleiknek segítenek a család fenntartásában, akár koldulással, munkával, újrahasznosítható anyagok gyűjtésével, vagy éppen azzal, hogy a szülők távollétében otthon vigyáznak a fiatalabb testvéreikre.

A fent említett okok miatt ezek a gyerekek nem tudnak a társaikhoz hasonlóan teljesíteni az iskolában, ami marginalizálódáshoz, alacsony önbecsüléshez vezet, emiatt pedig kevéssé vagy egyáltalán nem akarnak iskolába járni. Sokuknak ráadásul elektromos áram sincs az otthonában, és nincs alkalmas helyük az iskolai feladatok elkészítéséhez, ami rossz teljesítményt eredményez.

A problémára a mi megoldásunk a mobil iskola, egy olyan oktatási eszköz, amelyet az utcagyerekekkel/rászoruló gyerekekkel végzett munkához dolgoztak ki. A vezérelv ez: Ha nem tudsz iskolába menni, az iskola jön el hozzád, és bár nem célunk az iskolarendszerű oktatás felváltása, arra törekszünk, hogy növeljük a hozzánk kerülő gyermekek önbecsülését, és hozzásegítsünk az oktatási hiányosságaik csökkentéséhez.

A mobil iskola egy doboz négy keréken, így a város bármelyik részére könnyen el lehet szállítani. A dobozból négy táblát tudunk kihajtogatni, ezekhez pedig különféle, könnyen cserélhető paneleket lehet kapcsolni, tantárgyterületek szerinti felépítésben, például: írás-olvasás, matematika, kreatív terápia, egészségügyi oktatás, drogprevenció stb. Jelenleg több mint 300 panelünk van, és ezeket különböző konfigurációkban használjuk, igazodva a gyermekekhez, akikkel dolgozunk. Az egész tanulási folyamat a játékon keresztül zajlik.

A mobiliskolával közvetlenül be tudunk menni a közösségbe, ahol ezek a gyermekek élnek, és heti rendszerességű szabadtéri tevékenységeket szervezünk. A tevékenységek hossza legfeljebb két óra, eközben a gyermekeket egy oktatói csoport kíséri, akik folyamatosan pozitív visszajelzéseket adnak, hogy erősítsék az önbecsülésüket, mert a módszer fő célja ez: növelni a gyermekek önbecsülését.

A mobiliskola működtetésének több mint tíz éve alatt sikerült jelentősen csökkentenünk az iskolai lemorzsolódók arányát, rendkívül erős kapcsolatokat építettünk ki a közösséggel (a szülőkkel és a gyermekekkel egyaránt) és átsegítettük a gyermekeket az iskolarendszerű oktatáson, hogy így olyan karrierhez jussanak, amellyel kitörhetnek a közösségükre jellemző szegénység ördögi köréből.

A programot a jászvásári Save the Children működteti, amely egy 1991-ben alakult demokratikus, független, nonprofit, politikailag és vallásilag semleges civil szervezet, a nemzetközi Save the Children szövetség tagja.

A jó gyakorlat környezete (kontextus)

A szervezet a kezdetektől fogva a romániai gyermekek jogainak védelmét tűzte ki célul, a Gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek megfelelően.  Általános célunk, hogy olyan világot teremtsünk, ahol a gyermekek valamennyi jogát tiszteletben tartják. A Save the Children olyan világért dolgozik: – ahol minden gyermeket elismernek és tisztelnek; – ahol meghallgatják a gyermekeket, és tanulnak tőlük; – ahol minden gyermeknek vannak reményei és kilátásai; – ahol minden gyermek védelemben részesül mindenfajta erőszakkal, visszaéléssel és kizsákmányolással szemben. Küldetésünk: a jászvásári Save the Children szervezet a figyelemfelhívó kampányok szervezésével és a rászoruló gyermekek támogatásával tesz azért, hogy a gyermekek jogait tiszteletben tartsák, és a politika és a jogalkotás a gyermekek számára kedvezően változzon.  Elismerjük és nyomatékosítjuk a szülők, törvényes gyámok, tanárok és más, a gyermekek érdekeit szolgáló hatóságok felelősségét. Támogatjuk a szülőket és a gyermekekkel dolgozó szakembereket kötelességeik ellátásában. A jászvásári Save the Children szervezet az általa végrehajtott programok révén szakértelemre tett szert a gyermekek alábbi kategóriái terén: – fizikailag, szexuálisan vagy pszichésen bántalmazott gyermekek; – gyermekkereskedelem áldozatai; – gazdaságilag kizsákmányolt gyermekek; – magukra hagyott gyermekek (ahol legalább egy szülő külföldön dolgozik); – törvényes jogaikban megsértett gyermekek; – szegénységben élő gyermekek; – az iskolából lemorzsolódó vagy a lemorzsolódás veszélyének kitett gyermekek. Programjaink kedvezményezettjei még: – a gyermekek szülei, rokonai vagy a gondjukat viselő személyek; – szakemberek (pszichológusok, egészségügyi dolgozók, szociális munkások, tanárok, rendőrök, bírók, ügyészek stb.); – a gyermekvédelem területén működő intézmények és nem kormányzati szervezetek. A jászvásári Save the Children regionális szinten, Románia északkeleti régiójában működik, amely az EU legszegényebb régiója. Ez a két tényező együttesen riasztó képet fest, mivel a gyermekek gyakran a szegénységtől leginkább sújtott kategóriába tartoznak, az oktatás hiánya vagy elégtelensége pedig biztosan nem tud változtatni ezen.

Egyéb információ

Másik kapcsolattartó: Liviu Magurianu részlegvezető

liviu.magurianu@scoalamobila.ro

Olvassa el a teljes leírástTeljes leírás bezárása

Célcsoport:

Adminisztratív munkatársak

Ország:

Románia

Szerző:

Andrei Craciun (Psychologist)

Intézménynév:

Save the Children Association

A korai iskolaelhagyás európai információs portálja a lehető legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. Amennyiben tovább használja az oldalt, elfogadja az sütik használatát. Kérjük, további információkért olvassa el az Adatvédelmi nyilatkozatunkat.